Andrew Ross
Kezet fogott velem. Meglepetésemre a bőre rendkívül puha volt. Nem olyan mint amilyenre, egy ilyen hidegebb napon az ember számítana. Nekem az erős szél kicsípte a bőröm és kissé érdessé tette, de neki a hosszú ujjai puhák és finomak voltak. Hosszú vékony ujjak. Hihetetlen kézügyességről árulkodott az a finomság amivel mozgatta őket. "Vajon mire lehet képes velük?" Súgta egy apró, de annál huncutabb hang a fejemben, ettől gondolatban felnyögtem, és kénytelen voltam ülést válltani, mert éreztem nadrágom feszülését. "A vendégem." Mondtam.
"Nem, köszönöm." Hangzott a válasz és halványkék szemei az enyémbe fúródtak.
"Ne vitatkozzon velem!" Csattantam fel egy kicsit dühösebben. "Meghívom és kész."
"Megtudhatnám miért?" Kissé hátra dőlt és finom ujjait a hegyüknél össze érintve háztetőt formált. Nem tudtam mit mondjak. /Meg akarlak dönteni!/ ezt mégsem, közölhettem vele... de nem volt rászükség, mert nem várt választ. "Talán majd máskor." mondta, és amikoe Chris, -a húgom- elé rakta a tányérját biccentett egy kicsit. "Köszönöm."
Felálltam. Mármint a helyemről. Dühös voltam és szerintem az arcom is lángolt. Nem voltam az elutasításhoz szokva. "Kapja be!" Morogtam az orrom alatt, amikor elfordultam, de meghalotta.
"Kihagynám!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése