Végem

Claude Delaune

Ennyit M. Ross-ról. Már vagy egy hónapja hírét sem hallottam, mondjuk tettem is róla, hogy így legyen. Gondosan elkerültem a kedvenc kis olasz éttermemet, és inkább a távolabbi keleti hangulatúba szoktam át.

Nem arról volt szó, hogy nem akartam volna, egyszerűen, csak nem ugyan azt akartuk. Ő gerincre akart vágni valakit, és én boldogan benne lettem volna, ha fiatalabb vagyok, (mondjuk most sem vagyok túl öreg) mondjuk azt, hogy ha nem lettem volna apa. Nem tehettem meg, hogy haza viszek valakit, bemutatom a lányomnak, aztán közlöm vele másnap reggel, hogy a bácsi el ment. Tartós kapcsplatot kerestem. Nem mintha a kislányom nem tudott volna róla, hogy nem csak a nőkhöz vonzódom, az ő megfogalmazásával élve, "a Papa mindenkit szeret", ami elég lekerekített ám könyen megérthető alapja annak, hogy biszexuális vagyok.

Aznap szokásos rutin volt a rendelőben, délután fél három volt, az utolsó pácienst vártam, utána négyre megyek  lányomért az óvodába, egy kellemes kis vacsora, otthon azt hiszem tökéletes lesz az estém, miután elalszik iszom egy pohár vörösbort és...

Egy határozott kopogás rázott fel az álmodozásomból. "Szabad." Mondtam. Amikor megláttam az ajtóban álló Andrew Rosst el akadt a szavam, nem voltam benne biztos, hogy jó lenne e ha meg vizsgálnám. "Üdvözlöm." Eröltettem nyugalmat a hangomra, és ráztam vele kezet. "Mielőtt kezdenénk, fel tennék pár kérdést..." némán bólintva ült le mély barna szemeit rámszegezve, nézésétől majd nem az összes vér testem egy bizonyos pontjába vándorolt az agyamból. Megőrjít ez a pasi... ki kell találnom valamit mert ha lekerül róla a nadrág... végem.